A hét kedvenc macskafajtája: az Egyiptomi mau

Az Egyiptomi mau története

Sok állatfajt ismerünk már viszonylag régóta, azonban kevés háziállat története nyúlik vissza olyan sokáig, mint az Egyiptomi mau esetében. Ismerhetjük régi festményekről, a valódi egyiptomi emlékeink örökítették meg ezt a nemes fajt, és persze sok történet is kapcsolódik hozzá. Azt tudjuk, hogy az ókori Egyiptomban a macskákat és a Scarabeus bogarakat szent állatoknak tartották, azonban ritkán emlegetjük fel, pontosan mely macskafajról is volt szó ezekben a mítoszokban. Mivel a története igen régi ennek a fajtának, így a pontos származásáról sincsenek biztosabb információink. Persze az az állat, amiről a történetek szólnak, nem teljesen egyezik meg a mostani formával, amit csak az ötvenes évektől tartunk számon. Ami azonban az eredeténél sokkal fontosabb a leendő gazdák számára, az a macska személyisége, kinézete és persze ápolásának kérdései, így ezekkel fogok bővebben foglalkozni.

Mit kell tudni az Egyiptomi mauról?

Az Egyiptomi mau akárcsak számos házikedvencünk, egy rövidszőrű, nemes kinézetű macska. Nem győzöm hangsúlyozni az embereknek, hogy a rövid szőrű állat mennyivel praktikusabb, ha szabad így fogalmazni a lakásban tartás szempontjából, mint a hosszabb bundával rendelkező társaik. Persze imádjuk az állatainkat a szőrhosszuktól függetlenül, azonban akinek még van választási lehetősége, annak mindenképpen a rövid szőrű kiskedvenc örökbe fogadását ajánlom. Ebbe a szőrbe kevés gyom akad, kevés port vesz fel, hogyha az állat a kertbe jutva homokfürdőzni kezd, a bolhák is kevésbé szeretik a hosszabb szőrű társaiknál. Maga a bunda így kevés ápolást igényel, egy heti egy alkalmas átkefélést, ami az állat nagysága miatt alig egy percet vesz igénybe, ráadásul még élvezik is ezt a törődést a cicáink. Így megakadályozhatjuk, hogy minden tele legyen szőrrel, mert az állat kevésbé fog vedleni a hét további részében. Persze így is számolnunk kell azzal, hogy bizony ez egy bundás állat, azonban ha valakinek csak gyenge allergiás reakciói vannak, azok gyakran az ilyen fajtákat még nevelni is tudják (persze előtte erről meg kell bizonyosodnia az embernek néhány próbanappal).

Egyiptomi mau1_2

Pöttyös szőrén túl az Egyiptomi mau jellegzetes vonása a kecsessége, és hatalmas szemei, amelyek igazán esztétikussá és különlegessé teszik a megjelenését, nem lehet ezt a fajtát összekeverni az átlagos házi macskákkal. Fülei közepesen nagyok, a feje ék alakú, törékeny testalkata adja igazán a kecsességét, azonban még véletlenül sem mondható egy törékeny lény.

Milyen az Egyiptomi mau személyisége

A macskák hírhedten introvertált és hideg lények, azonban a hírekkel ellentétben ez nem minden fajtára jellemző. Az Egyiptomi mau a barátságosabb macskák közé tartozik, akik gyakran kedveskednek a gazdájuknak és szívesen töltenek velük időt. Emellett rendkívül okos, intelligens macska, aki szereti az aktív játékkal töltött időt. Számos játékot tudunk vásárolni nekik, amiket ki is fognak használni, főleg a lakásban. A játékok és egy kaparófa segítségével megakadályozhatjuk, hogy az állat ne a bútorokon élje ki a mozgásigényét és a körmeit is a szófán élezze.

A macska ragaszkodása persze egyben azt is jelenti, hogy nem szeret egész nap egyedül lenni, igényli a közösen eltöltött időt. Jó választás lehet azoknak a családoknak, ahol mindig van éppen otthon valaki vagy más macskák társasága fogja biztosítani számára a figyelmet. Azonban arról sem feledkezhet meg egy gondos gazdi, hogy nem csak egymás mellett eltöltött idő fontos az Egyiptomi mau számára, hanem kifejezetten az aktív programok is a gondoskodás részét képezik számukra. Ilyenkor ne foglalkozzunk mással, hanem csak játszunk a cicákkal, ez nekünk is jót fog tenni egy stresszes nap után kikapcsolódásként. Ilyenkor ne nézegessük a telefonunkat, ne szóljon a tévé, maximum egy kis zene szóljon a háttérben, és fejeljük meg a vadászós játékot egy kis fülvakarással vagy pocaksimogatással, amíg azt a macska igényli. Persze ne erőltessük rá a szeretetünket az állatra, hiszen az is rossz közérzetet szülhet az állatban, hozzájuk igazodjunk, ne csak a saját igényeinket elégítsük ki.

Jó döntés nekem az egyiptomi mau?

Ha valaki kedveli az attraktív, gyors és különleges macskákat, biztosan! Persze tényleg csak akkor válasszuk ezt a macskát, hogyha kellő figyelmet tudunk nekik szentelni, és nem csak napi néhány perc erejéig látjuk őket. Ha ezt biztosítani tudjuk, akkor a nevelésével már nem lesz gond. Mindennapi ápolása nem tér el az átlagos macskákétól, de erről a fenti linken bővebben is tudunk tájékozódni, ha valaki komolyabban is fontolgatja a macskatartást, és még előtte szeretne rendesen felkészülni az új kiskedvenc fogadására. Ezt persze minden macskafaj esetében ajánlott megtenni, és ne feledjük, még mielőtt ténylegesen az otthonunkba vennénk egy állatot, készüljünk fel lélekben és gyakorlatban is a fogadására, vegyünk előre játékokat, eledelt, biztosítsuk számára a kényelmes környezetet már az első pillanattól kezdve, hogy hosszú éveken át tartó barátságot kapjunk cserébe.

This entry was posted in Blog.